Tanár-diák kommunikáció

Context:

30 éve tanárképzőként dolgozom. Dolgoztam már a rendszer minden szintjén, de az uóbbi időben már csak a középiskolai tanárképzésben dolgozom.

Dilemma/Nehézség

A távolléti oktatás alatt lehetőséget adtam a hallgatóknak az egyéni konzultációra. Külön konzultációkat szerveztem azoknak a hallgatóknak is, akik a szaktárgyi tanítási gyakorlaton vettek részt, online tanári tevékenységeik támogatására. Ezzel a lehetőséggel csak néhány hallgató élt.

Azonban az egyik hallgató rendszeresen bejelentkezett az alkalmakra, és nagyon hosszan beszélt nemcsak a tanításról, hanem magánéleti problémáiról is. A beszélgetéseink nagyon hosszúra nyúltak. Ettől roppant kellemetlenül éreztem magam, mivel a folyamatosan azt éreztem a beszélgetések során, hogy olyan problémáit osztja meg velem, melyek kezelése túllép kompetenciáimon. Azonban annak is tudatában voltam, milyen nehéz pszichológiai segítséget kapni a lezárások miatt, és nem akartam magára hagyni a problémáival. Azt gondolom, a problémát itt az jelentette, hogy nem voltam magabiztos az online helyzetben, nem tudtam jól orientálni a beszélgetést.

Ön hogyan reagált erre a dilemmára/nehézségre?

Miután felismertem a helyzetet, alaposan átgondoltam az egészet, és felkészültem a következő beszélgetésre. Felvettem a kapcsolatot a hallgatói pszichológiai támogató szolgálattal is, és beszéltem velük, hogy világos képet kapjak arról, mit tudnak ajánlani a hallgatónak. Ezután részletes vázlatot készítettem a következő beszélgetésre, leírtam magamnak, hogy milyen pontokat szeretnék mindenképpen érinteni ebben a beszélgetésben, mik a céljaim stb. Végül valóban sikerrel irányítottam a következő konzultációt, és onnantól kezdve kezdett rendeződni a kapcsolatom a diákkal. Sokat segített, hogy én magam tudatosan irányítottam az ezt követő beszélgetéseket.

Milyen következményekkel jár ez a tanításra, a tanulásra és a tanári szerepfelfogására nézve?

A tanári tudatosságot minden pedagógiai helyzetben kiemelkedő fontosságúnak tartom. Számomra nagyon érdekes élmény volt látni, hogy egy ilyen szokatlan helyzet (az online forma) hogyan alakítja át a több százszor átélt beszélgetések dinamikáját. Számomra a helyzet megmutatta a tudatos jelenlét fontosságát a tanításban.

Keywords: interakció a diákokkal, jóllét, tanári jelenlét, konzultáció, tanár-diák kapcsolat, másokkal való kommunikáció, stressz

Erasmus+ Eotvos Lorand University Fontys University of Applied Sciences Katholiek Onderwijs Vlaanderen Leeds Becket University Plato Seminar Tubingen Zavod Republike Slovenije za solstvo University of Aberdeen Universidade Aberta